Keresés

Online jegyvásárlás

A Budapest Spas és munkatársai is segítő kezet nyújtottak

Értesülve a szomszéd országból érkező szomorú hírekről, a Budapest Spas munkatársai azonnal összefogtak és gyűjtést szerveztek, valamint a Társaság vezetésével együtt az ukrajnai menekültek számára lehetséges  segítségnyújtásról egyeztettek.

Néhány nap alatt pénzadomány mellett tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodó szereket, pelenkát, konyhai edényeket, ruhaneműt, törölközőket gyűjtöttünk össze. Az adományokat  - a Főváros kezdeményezéséhez csatlakozva – 70 fő részére (54 gyerek és 16 felnőtt)  juttattuk el, akik a Főváros balatoni üdülőjében kaptak megnyugtató és biztonságos elhelyezést. A kollégák által adományozott pénzösszeg egy részéből TV-t és gyümölcsöket vásároltunk. Az adományokat a Társaság kollégái szállították a balatoni üdülőbe, ahol megható pillanatok mellett adták át a menekülteknek.

Ezen felül, az összegyűlt pénzösszegből az egyik kollégánk szülőfalujának, Szabolcsveresmartnak az alapítványát is támogattuk 100.000 forinttal. A falu – ami 20 kilométerre fekszik Záhonytól és főleg idős, nyugdíjas lakói vannak – az általános iskolájának tornatermében 61 menekültet helyezett el és biztosítja az ellátásukat.