Székely Éva-emlékverseny harmadik alkalommal a Csillaghegyi uszodában
2024-04-13A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a csillaghegyi úszóiskolákkal és sportegyesületekkel közösen immár harmadik alkalommal rendezte meg legendás olimpiai bajnok úszónőnk tiszteletére a Székely Éva-emlékversenyt. A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszodában több, mint 150 versenyző szállt vízbe a legkisebbektől a szenior korosztályig. A 2024. április 13-án megtartott úszóversenyen ezúttal is egykori olimpikonok és a hazai úszósport vezetői adták át a díjakat.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetésében lévő Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda 2022-ben Székely Éva 95. születésnapja alkalmából vette fel olimpiai bajnok, többszörös magyar bajnok, világcsúcstartó úszónk nevét. Azóta minden évben úszóverseny megrendezésével tisztelgünk hazánk úszóklasszisa emlékének azon a helyen, ahol már gyerekként elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz. A hagyományt folytatva, Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. összefogásával és támogatásával került sor 2024. április 13-án a 3. Székely Éva-emlékversenyre. A sportviadal megszervezését ez alkalommal is közösen vállalták a Csillaghegyi uszodában edzéseket tartó úszósiskolák és egyesületek – Római Sport Egyesület, Csobbanó Úszósuli Sportegyesület, Mikuszi Suli, Oázis SC, Óbudai Szinkronúszó Sportegyesület, Úszik a Baba Utánpótlásnevelő Sport Egyesület. Összesen 23 versenyszámban, gyermek, ifjúsági, szenior korosztályban és családi váltóban is folyt a versengés, a legfiatalabb 4 éves versenyzőtől egészen a szenior korúakig, a legidősebb úszó 84 éves volt. Az eredményhirdetésen az érmeket és díjakat az úszóvilág ikonjai, a jövő úszóinak példaképei adták át – dr. Gyarmati Andrea ezüstérmes olimpikon és Európa-bajnok úszó, Székely Éva lánya, Darnyi Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Óbuda díszpolgára, Vereczkei Zsolt paralimpiai bajnok, dr. Wladár Sándor olimpiai bajnok, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és prof. dr. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Az emlékversenyen részt vett dr. Bősz Anett, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, dr. Kiss László, Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat polgármestere és Borosné Szűts Ildikó, az uszodát üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. |